2012. október 25., csütörtök

Hogyan teleportálj a Google-lal?

Mielőtt elmagyaráznám a címet, engedj meg egy sztorit. Tehát azt talán említettem, hogy egy alapítványnál dolgozom és úgy alakult, hogy idén szeptebertől több program, több támogatónak köszönhetően, is fut minálunk. Ami praktikusan azt jelenti, hogy a mi kis maroknyi teamünk párhuzamosan több projektet is megvalósít.

Ahhoz, hogy mindezt meg tudjuk tenni, fontos, hogy jól osszuk be az időnket és minden hónap minden hetét - értsd szó szerint - alaposan megtervezzünk.

Ezek általában úgy történtek, hogy egynapi hideg élelemmel beköltöztünk az iroda tárgyalójába (az ötödik megbeszéléssel töltött óra után már csak trágyalló néven fut), megbeszélés, megbeszélés, megbeszél, a falon már zsufolásig rajzolt csomagolópapír, amit valaki leír és begépel. Esetleg elküld a másiknak.

Idén azonban javasoltam, csináljuk másképp. Mindannyian leültünk a számítógép elé, megnyitottunk egy Google dokumentumot és szépen csendben megbeszéltünk, csak éppen a cibertérben. Azóta az elkészült programterv, munkatervek, heti beszámolók és az egyes események programrácsai is ily módon készülnek. Még akkor is, ha nem vagyunk egy helyen, mert éppen mindenki otthonról dolgozik.
Belépés a Gmail fiókból

Na éppen ezért tudom csak ajánlani nektek a Google (eddig Dokumentumok, ma már) Drive néven futó alkalmazását.


A Drive felülete
A használathoz rendelkeznünk kell egy Gmail fiókkal, ahhoz viszont automatikusan jár. Ha regisztráltunk - amit a magam részéről egyébként is ajánlok - akkor a legfelső menüsorban találjuk a Drive menüt, erre kattintva jelenik meg az új, saját tulajdonú Google Drive felületünk.

Olyan ez, mintha egy Windows Sajátgép felületet összeházasítanánk az Office-szal. Egyrészt itt kezelhetőek a feltöltött vagy létrehozott fájlok, amiket mappákba is rendezhetünk. Bekarikázva látjátok a Létrehoz ikont, értelem szerűen itt tudtok új fájlokat létrehozni. Ez lehet dokumentum, táblázat, ppt, rajz, űrlap (ami leginkább kérdőív). Feltölteni is ugyan ezeket lehet. Amit én még jónak tartok, hogy letölteni is éppúgy lehet őket, a megfelelő Office alkalmazás formájában.
Új doksi létrehozása

Aztán a fájlokat meg is tudod osztani - na itt a teleport - így egyszerre tudtok egy közös beadandón, prezentáción vagy táblázaton dolgozni, kényelmesen, otthonról. A szerkesztő felület mellett van csetfelület is, így közvetlenül tudsz beszélni azokkal, akikkel megosztottad a doksit és éppen veled egy időben előtte ülnek.

Az egyes dokumentumok szerkesztése alig tér el a klasszikus Office-tól, nyilván ez egy kicsit "butább", nem tud mndent, de a legfontosabb dolgokat mind.

Ennél többet én nem is mondanék, fedezzétek fel magatok is!




A szerkesztő felület
Dokumentum feltöltése


2 megjegyzés:

  1. "Ami praktikusan azt jelenti"

    Nem tudom, hogy praktikus-e, de a szó amit keresel az a gyakorlatilag.

    VálaszTörlés