2012. szeptember 25., kedd

A logikai kapcsolatok

Legutóbb annál a kérdésnél hagytuk abba a jegyzetelés művészetét, hogy mit érdemes leírni. Azóta eltelt egy hét, remélem szorgalmasan keresgettétek a kulcsszavakat, mert ezen a héten azt vesszük terítékre, hogyan lehet az egyes kulcsfogalmak közötti logikai kapcsolatot megjeleníteni.

Nem szeretnék más tollával ékeskedni, itt most Mező Ferenc rendszerét írom le nektek, mert ennél jobban én sem tudom összefoglalni.

Ami a legfontosabb, igyekezzünk egy állandó rövidítési rendszert kialakítani önmagunk számára. Ez lehet egészen egyedi, lehet olyasmi is, mint ami itt szerepel, a lényeg, hogy minden esetben ezeket használjuk. Ugyanis ha állandóan változtatjuk a jelölések tartalmát, akkor utólag visszakeresve nem biztos, hogy rekonstruálni tudjuk az eredeti mondanivalót, ez pedig egy dolgozat vagy vizsga esetében igen kellemetlen lehet.

A rövidítések sorát rögtön azzal kezdjük, hogy minden órának vannak bizonyos szavai, aminek nem feltétlenül vannak állandó rövidítései, de aznap valamiért biztosan ezerszer le kell írjuk. Ezeknek érdemes adni már az óra elején egy rövidítést. Szabály: minimum egyszer írjuk le az teljes szót, fogalmat és mellé a rövidítését, pl.: tanulási stílus (TSt), tanulási stratégia (TStr). Innentől kezdve a teljes órán már bátran rövidíthetünk, mert évekkel később is tudni fogjuk, mi mit jelent.

Nézzük a kötőszavakat!

- és: a leggyakoribbak a gondolatjel (-) Magyarország-Japán, összeadásjel (+) Magyarország+Japán, és az 'and' jel Magyarország&Japán
- vagy: perjel (/) Magyarország/Japán, esetleg V Magyarország V Japán
- ezért, tehát, emaitt, ennek következtében, tehát az ok-okozat szerkezetnél egy nyíl (->) elesett -> sírt
- okozat - ok szerkezetnél, tehát a mert esetében, visszafele nyíl (<-) sírt<-elesett
- ugyan az, nem más, tehát ha hasonlóság van akkor egyenlőségjel (=) Japán=felkelő Nap országa
- nem ugyan az, eltérő, más áthúzott egyenlőségjel.
- majdnem, hasonló, olyasmi egy hulámvonal (~) pl.: bábaaszony ~ szülésznő
- növekszik, emelkedik, nő felfelé mutató nyíl,
- csökken, süllyed lefelé mutató nyíl, 
- kisebb nagyobb reláció jelek <>
- fontos = ! (érted!)
- nem, tagadás áthúzott nulla.

Nézzünk egy példát.
A tanulási stílus egyfajta hajlam, fogékonyság egy sajátos tanulási stratégia alkalmazására. Másképpen: az egyén által leginkább előnyben részesített (preferált) külső és belső feltételek és módok, melyek között a tanulás végbemegy.

TSt = hajlam&fogékonyság -> TStr. alkalmazására = előnyben részesített külső&belső feltétel-mód.
Jó jegyzetelést! :)

3 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. A kötőszavakat én is így használom, viszont az ennyire tömör jegyzetelés nekem nem vált be. Tény, hogy gyorsan lehet nagy mennyiségű információt lejegyezni, viszont még saját, jól begyakorolt, jól ismert kódrendszernél is megterhelő a visszafejtés.
    Ha valamilyen okból a teljes mondatot rekonstruálni akarom ebből (minthogy a példa elég definíciószerű volt, ez elő is fordulhat), a visszakódolással legalább annyi időt vesztek, mint amennyit egy pár szóval bővebb leírással töltöttem volna.
    Nekem egyébként a gyakran használt kifejezések rövidítésére a szavak kezdetének leírása vált be leginkább (pl. tan. stíl., tan. strat.), mert akkor nem visszakódolnom kell, csak kiegészítenem fejben, olvasáskor.
    Egyébként szórakoztató volt olvasni, furcsa ráismerni a rutinszerűen beépült szokásokra. Annak pedig, akinek még nincs jegyzetelési gyakorlata, ez rendkívül jó iránymutatás! :)
    Csak így tovább!

    VálaszTörlés
  3. Köszi. Valóban egyet értek veled, a lényeg, hogy megtaláld azt a módot, ami neked jó. L.

    VálaszTörlés