Mi az, amiből az okos a sajátjából, a buta pedig (a nép mondás szerint szigorúan!) még abból sem tanul? Naná, a HIBA! Ugyanis hibázni jó, hibázni szükséges, mert a hiba magában hordozza a fejlődés lehetőségét.
A mai bejegyzésemben egy kicsit a hibák témáját szeretném körbejárni, és bízom benne, hogy a bejegyzés végére az olvasó (van belőle ha minden igaz 36!) elhiszi nekem, hogy a hibáinknak igenis örülni kell!
Hibázni általában nem szeretünk. Nem azért, mert ne tudnánk elfogadni, hogy az ember hibázni szokott. Ezzel kapcsolatosan egyik meghatározó élményem az volt, amikor a középiskolai biológiai órán a DSN láncot tanulva a tanárnőnk elmesélte, hogy bizony minden nap keletkezik egy átlagos szervezetben "selejt" DNS, mondhatni, a hiba a génjeinkben van. Tehát mindenki hibázik, több szólás-mondás is megörökíti ezt az ősi bölcsességet (vö: "Senki sem tökéletes", "A lónak is négy lába van, mégis megbotlik"...stb.)
Vannak azokban olyan tanulók, akik többet hibáznak az átlagosnál. Akiknek sokkal nehezebben megy az olvasás, az írás. Nem árulok el titkot, ha azt mondom, hogy ők azok, akik általában valamilyen tanulási zavar diagnózisával rendelkeznek, pl.: diszkalkulia, diszlexia. Sajnos ezekben az esetekben nem csak magas hibaszámról beszélhetünk, hanem meglehetősen alacsony sikerélményről is, tehát aki diszkalkuliás, annak folyamatosan szembesülnie kell a rengeteg hibájával matematika órán, miközben ritkán (vagy soha sem) jut sikerekhez a matekban. Ennek következményeként ezek a tanulók bekerülnek egy ördögi körbe. Leegyszerűsítve azt a folyamatot figyelhetjük meg, hogy akinek alacsony a teljesítménye (pl.: matekból), annak negatív érzései (leginkább utálat, elkeseredettség, önbizalomhiány, ellenállás) lesznek a matematikával szemben. Viszont akinek negatív a hozzáállása, annak a teljesítménye is romlik. És itt bezárul a kör!
 |
| (Forrás: risedream.com) |
Ha tehát ki szeretnénk jönni ebből a körből, akkor meg kell változtatni a hibákhoz fűződő attitűdjeinket, ami természetesen nem könnyű dolog. És itt kerülnek a hibák (és a hibakutatás) képbe!
A hibakutatás valójában egy végtelenül egyszerű elképzelés, módszer. A lényege, hogy különféle eszközökkel feltérképezzük a tanuló tipikus hibáit. Nem kizárólag az eredmények szintjén (magyarán nem tud összeadni vagy nehezen oldja meg a szöveges matematikai feladatokat), hanem a folyamat szintjén is, tehát a megoldási folyamatba mikor és hol csúszik be a hiba. Tehát a hibakutatás keretében meghatározhatjuk valaki tipikus hibáinak jellegét, helyét és elfordulási idejét is.
De hogyan változik meg valaki érzelmi hozzáállása pusztán azért, mert ismeri a hibáit? Sehogyan és mégis! Először is már önmagában az is okozhat attitűd változást, ha valaki ismeri és tudja a hibáit, számít rájuk egy-egy feladathelyzetben. De az igazi változást nem ez, hanem az, mikor felkészítünk valaki arra is, hogy ne csak várja a hibát, hanem tegyen is preventíve ellene, és próbálja meg megelőzni valamilyen technikával. Ezzel gyakorlatilag felruházzuk az egyént olyan eszközökkel, amelyek segítségével képes mindvégig uralni tanulási folyamatait, hibát. Fontos persze már itt megjegyezni, hogy ettől nem tűnik el a hiba, mint ahogyan a "diszesség" sem "gyógyítható" ilyen és ehhez hasonlatos eszközökkel (sem). Azonban csökkenthetőek a hibák száma, egyúttal javítható a teljesítmény az olvasásban, számolásban. És akinek növekszik a teljesítménye, annak már vannak sikerélményei, akinek vannak sikerélményei, annak lesz önbizalma, akinek lesz önbizalma, annak pozitívabb lesz a hozzáállása a tanuláshoz, és akinek pozitívabb a hozzáállása....
 |
| (forrás: Süddeutsche Zeitung Online, www.sueddeutsche.de) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése