Nem áll meg. Éppen ez a baj. De kezdjük a legelején. Tehát miért olyan nehéz érdemi segítséget adni 13 éves kort követően egy tanulási zavarokkal küzdő („diszes”) fiatalnak?
Ahhoz, hogy ezt a kérdést megválaszoljam, vissza kell mennünk az időben. A tanulási zavarok alapvetően az idegrendszer fejlődési zavarai. Ez azt jelenti, hogy aki diszkalkuliás, diszlexiás, annak az idegrendszere, az agya ha úgy tetszik, nem fejlődik, fejlődött megfelelően. Ezt több minden okozhatja. Lehet örökletes, vagy terhesség- v. születés közben fennálló nehézségek, komplikációk eredőjeként kialakuló. Létezik e mellett ún. "pszeudo" (magyarul ál, hamis, nem valódi) tanulási zavar, ami annak látszik, de nem az. Ilyen tüneteket pl. a helytelen v. rossz olvasás technikával oktatott gyerekek mutathatnak.
A fejlődési zavar legkönnyebben az alapvető kognitív funkciókban érhető tetten, pl.: a gyerek nem érti a beszédet (praktikusan nehezen hajt végre szóban adott, egyszerűbb-bonyolultabb utasításokat), nehezen vagy egyáltalán nem tájékozódik a térben (nem tudja, mint jelent az előtte, felette, mögötte…stb.) és a síkban (fent, lent, jobbra, balra…stb.) Ezek a zavarok egyénenként rendkívüli sokszínűséget mutatnak.
Érthető, hogy aki nem tud tájékozódni egy sík lapon (mert nem tudja merre van a fent vagy a balra), annak problémája lesz az olvasással is, mert: (1) nem találja meg, hol kezdődik a szöveg, (2) nem találja meg, hol kezdődik a sor, (3) problémája lesz azzal, hogy balról-jobbra olvasunk, (4) össze fogja keverni az azonos alakú, deeltérő térbeli elhelyezkedésű betűket (pl.: „d” és „b” vagy a „d” és „q” betűket). Megállapíthatunk tehát egy ok-okozati sort: idegrendszeri fejlődési zavar -> alapvető kognitív funkciók zavara -> olvasás zavara (diszlexia). Ugyan ez igaz a számolási zavarokra (diszkalkulia) is.
A klasszikus fejlesztő, rehabilitációs foglalkozások arra építenek, hogy ezt a sort a kognitív funkcióknál megszakítják, és igyekeznek pozitív irányba fejleszteni azokat, (pl.: játékokon keresztül gyakorolják a síkban való tájékozódást). Ennek következményeként egyre jártasabb lesz a tanuló a sík irányaiban, könnyebben eltalálja a sorokat, kevesebbet téveszt, tehát javul az olvasási teljesítmény példánknál maradva.
Azonban 13 éves kort követően lezárulnak az agy érési folyamatai. Olyan ez, mint amikor megköt a beton vagy a gipsz: ami eddig rugalmas és formázható volt, az bemerevedik és rugalmatlanná válik. Éppen ezért a klasszikusnak számító technikák (alapvető kognitív funkciók fejlesztése) már nem lehetségesek és nem is működnek. Sajnos valamiért a (gyógy)pedagógiai kutatások nem célzták meg a fiatal- ill. felnőttkori terápiás és fejlesztő eljárásokat, ami számomra érthetetlen, hiszen egy tanulási zavarokkal küzdő ember élete nem áll meg a 13. életévnél, és bizony, egy diszkalkulia egy felnőtt ember életét is megnehezíti.
Ennek ellenére van fény az alagút végén! A metakognícióra és hibakutatásra épül fejlesztés lehet az egyik válasz a 13 éves kor feletti tanulási zavarok kezelésére. Azonban erről majd egy későbbi bejegyzésben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése