2015. augusztus 31., hétfő

5+1 dolog, amit a legtöbb diák rosszul csinál a suliban

A népmesékben minden alkalommal, amikor a legkisebb fiú/lány elindul szerencsét próbálni, útravalónak hamubasült pogácsát kap. Úgy döntöttem, hogy a tanév első hetén tőlem is kaptok valami hasonlót: egy listát arról, amit a legtöbb diák rosszul csinál a suliban.

1. Nem jegyzetel vagy csak annyit ír le, amennyi a táblán van
Sok diák a jegyzetelést csak a tanár hülyeségének tartja, amit csak azért találtak ki, hogy megkeserítsék szegény diákmesterember életét, éppen ezért a nem-jegyzetelés kiváló eszköz a tanárok bosszantására. Pedig ez valójában igazi lábon lövés!
Tegyük tisztába: jegyzetelni nem a tanár kedvéért kell, hanem magad miatt! A jegyzetelés sok szempontból a diák egyik legjobb barátja a tanulásban. Egyrészt jobban megmarad az, amit hallasz és leírsz, mint amit csal hallassz. Másrészt akkor, amikor nemcsak a táblán szereplő mondatokat írod le, valami egészen fontos dolog történik a fejedben: jegyzetelés közben folyamatosan struktúrálod, alakítod és értelmezed az elhangzottakat. Ez pedig mondanom sem kell, már önmagában is jobb jegyeket, nem mellesleg, kevesebb tanulásra fordított időt jelent.
A harmadik előnye, hogy a jegyzetelés segít túlélni a rémunalmas órákat. Pl. az egyetemen, amikor már szinte meghalltam egy-egy végtelennek tűnő előadáson az unalomtól, azzal szórakoztattam magam, hogy nagyon szép, illusztrált jegyzeteket készítettem, például egy gondolattérképet.

 Ahogy a vándorúthoz, úgy a tanuláshoz is hasznos eszközökre van szükségünk. Forrás: wn.com


2. Előbb az írásbeli, aztán a tanulás
Értem ez alatt azt, hogy általában a diákok előbb megoldják az írásbeli házi feladatokat, és csak utána kezdenek neki a tananyag megtanulásának. (Már ha nekiállnak egyáltalán.) Az első pontunkhoz hasonlóan ez is egy klasszikus lábon lövés, ugyanis a logikus éppen fordítva volna. Hogy miért? Kb. olyan ez, mint elmenni levizsgázni forgalomból, és csak utána KRESZ órákat venni. Nincs mit csodálkozni, hogy a végeredmény finoman szólva is gyenge.
A gyakorló feladatokat általában azért adják fel a tanárok, hogy segítsenek elmélyíteni a tudásodat az egyes témakörökben. Tehát előbb kellene megismerni a témakört (= megtanulni az elméleti anyagot), majd csak ezt követően megoldani a hozzá tartozó feladatokat. Hidd el, könnyebb lesz megoldani őket így, plusz a tananyagból is több marad majd meg!

3. Kialvatlanság
Örök dilemma: aludni vagy még este szociális életet élni a haverokkal!? A pech ebben az, hogy a kamaszoknak messze több az alvásigényük, mint a gyerekeknek vagy a felnőtteknek (az utóbbiak 6-7 órájával szemben a kamaszok 8-9 órát alszanak.) 
Viszont ahogyan arról már a blogon is szó volt, az alvással töltött idő mennyisége komolyan kihat a tanulmányi teljesítményre. Ez persze nem azt jelenti, hogy kamaszként a tyúkokkal kell ágyba menni (ha reggel 6-kor kell felkelned ahhoz, hogy időben beérj a suliba, akkor érdemes 10-11 óra tájban aludni menned, ebbe azért még a szociális élet is belefér), de azért érdemes odafigyelned arra, hogy a sok éjszakázásnak bizony komoly ára van!

4. Energiaital és társai
Ahogyan egy autó esetében sem mindegy, hogy jó minőségű, olmozatlan benzint töltünk bele, vagy pancsolt vackot, ugyan úgy az sem mindegy, hogy milyen "üzemanyaggal" töltöd fel a saját testedet. Az energiaitalok alapvetően csábító megoldásnak tűnnek a kialvatlanság és a fáradtság ellen, viszont van egy komoly hátrányuk: nem természetesek. Teljesen rendben van, ha némi plusz "nitróra" van szükséged (én elég komoly kávé függő vagyok), de van jobb megoldás is. Pl. a mate vagy ginzeng tea természetes, az ízük is teljesen renben van (magyarán nem olyan rémes herbaizé íze van), könnyen beszerezhető, és két energiaital árából fél évig pöröghetsz. Na azért csak óvatosan! :)

5. Motiválatlanság
Hiszek abban, hogy mindenki szeretne sikeres lenni a suliban, szeretne érettségit, szakmát vagy diplomát szerezni. De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy szeretne unalmas órákon ülni, értelmetlen házi feladatokat megírni vagy érdektelen tananyagot megtanulni. Ne hidd, hogy a "stréberek" élvezik azt, amit te sem. Amit az igazán jó tanulók tudnak az nem más, minthogy tisztában vannak vele, ezt a "békát" le kell nyelni ahhoz, hogy a hőn áhított érettségi, szakma, diploma meglegyen. Azaz képesek önmagukat motiválni, folyamatosan figyelmeztetni, miért fontos ez NEKEM (nem az XY tanárnőnek, a szüleimnek, a haveroknak...stb.) Másrészt képesek azt észrevenni, hogy milyen következményekkel jár, ha ezt most nem teljesítik.

+1 Nem olvassák a SpeckoPedet
No persze mert azért még mindig ez a legkúúúlabb tanulás módszertani blog, de azért ez többet is jelent. A legtöbb tanuló ösztönösen igyekszik megfelelni az iskola elvárásainak. Azon szerencsések, akiknek a családja maga is tanult, jobb helyzetben vannak, mert látnak, láttak példákat maguk előtt a sikeres tanulásra, tudnak kitől segítséget kérni otthon. Akiknek a szülei azonban maguk is kudarcokkal teliként élték meg a saját tanulmányaikat, teljesen egyedül maradnak az iskola kihívásaival, és bizony nehezen is boldogulnak. Különösen nekik volna fontos, hogy a SpeckoPedhez hasonló blogok, oldalak, könyvek eljussanak hozzájuk. Hogy valóban a tudás, a tehetség és  a szorgalom határozza meg egy diák sikerességét az iskolában, ne a szülei bizonyítványa!

2015. augusztus 24., hétfő

Rákészülés a tanévre

Vannak az életben olyan helyzetek, amikor gyorsan hozunk meg döntéseket, és mindenféle rákészülés nélkül azonnal cselekszünk is. Gyerekkoromban például gyakran csapta a családot a hóna alá apukám és vitt el minket fagyizni. Nos, a tanulás nem egy ilyen. Bár még egy hét van hátra a nyári szünetből, engededd meg, hogy meggyőzzelek, már most megéri olykor a tanulásra (is) gondolnod. Nem kell megijedni, ez nem azt jelenti, hogy akkor mostantól a matek, magyar és töri kell, hogy kitöltse a napodat, arra ott van a tanév.

Miért érdemes készülni a tanévre?

1. Érzelmi ok, avagy csak semmi pánik!
A blogon már szó volt arról, hogy az agyunk agytörzsi részének az egyik feladata, hogy megvédjen bennünket. Mindezt többek között úgy teszi, hogy veszély esetén blokkolja az agykérget, és menekülésre késztet. Amennyiben a kardfogú tigris vágtat felénk, ez a leghelyesebb stratégia. Azonban ha a matek és irodalom közeledik iszonyatos tempóval felénk, akkor a legkevésbé sem hasznos, hogy nem enged bennünket gondolkozni.

Minél inkább váratlanabb egy helyzet, az agytörzs annál inkább veszélyben érezi magát (és téged), annál inkább nem enged gondolkozni. Azaz ahhoz, hogy a szeptember 1-én ne teljesen váratlanul érjen a tanév, érdemes az agytörzsedet fokozatosan hozzászoktatni ahhoz, hogy egy hét múlva itt kérem új világ kezdődik.

2. Kognitív ok - kell egy csapat!
Az agyunk elsősorban asszociációkon keresztül "gondolkodik". Ez azt jelenti, hogy minden, amit tudunk, az nem "valahol" tárolódik a fejünkben, akár egy könyvtárban a könyvek, hanem egy bizonyos hálózat aktivitásának formájában jelenik meg. Érthetőbben: amikor megoldasz egy másodfokú egyenletet, akkor nem az történik a fejedben, hogy leveszed a mentális polcról a másodfokú egyenletek könyvét. Sokkal inkább olyan, mintha egy munkacsoport jönne létre a fejedben, amely csoportnak minden egyes tagja valami másért felel: van, aki a számokat ismeri fel, van, aki a problémát azonosítja, van olyan is, aki emlékszik a megoldóképletre...stb. Az ő közös munkájuk, kooperációjuk hozza létre a helyes megoldást.

Ez a csoportos munka azonban csak akkor lehet igazán eredményes, ha minden csoporttag ott van, megérkezik és részt vesz a megoldásban. A hirtelen feladatok, kihívások esetében gyakran megesik (többek között az agytörzs hatékony közreműködésre miatt, a részleteked lásd feljebb), hogy a megoldáshoz szükséges "munkacsoport" nem áll össze, tudományosabban: nem aktivizálódik a megfelelő neuoronhálózat a fejedben. Hogy ezt elkerüld, érdemes időt szánni a ráhangolódásra, ismétlésre, hogy világos legyen mindenki számára, kikre van szükség a mentális csapatodban!

3. Pedagógiai ok, mert Murphy sem alszik
Amit az ember elfelejthet, azt el is felejti - azt hiszem így kezdődhetnek Murphy tanulástechnika könyve. Talán kevésbé köztudott, de a magyar nyári szünet, a maga 2,5 hónapjával egyike a leghosszabb nyári szüneteknek Európában, nemrégiben komolyan felmerült, hogy csökkenteni kellene az évközi szünetek javára.

És valóban, 2,5 hónap pont elegendő arra, hogy az ember minden olyasmit elfelejtsen, amire a következő tanévben az iskola építeni igyekszik: szavakat angolból, képleteket és szabályokat matekból, évszámokat és összefüggéseket történelemből...stb. A ráhangolódás és rákészülés arra is jó, hogy visszaszerezzünk valamit abból, amit egyébként elefelejtenénk.

A tanévre való ráhangolódásnak egy kevésbé hatékony módja.
Forrás: pixabay.com
Néhány tipp a ráhangolódáshoz:

1. Lapozgasd az előző tanévről megmaradt könyveket, füzeteket.
Nem is kell feltétlenül intenzíven olvasni, de érdemes elővenni, és egyszerűen átnézni, mit tanultál az előző tanévben, hol hagytátok abba az anyagot. Fusd át a képeket, a táblázatokat, a különféle ábrákat. Közben próbálj visszaemlékezni arra, amikor azt tanultátok.
Ha azon szerencsések közé tartozol, aki időben (értsd még a tanév megkezdése előtt) megkapja a tankönyveit, akkor jó megoldás az új könyvek lapozgatása, ízlelgetése. Egyszerűen csak azért, hogy lásd, hogy mire számíthatsz a következő kilenc hónapban!

2. Kezd el tervezni a tanévet!
Talán viccesen hangzik, de érdemes elkezdeni megtervezni a következő tanévet. Pl. tudod-e, mikor lesz az őszi szünet? Mikor kezdődnek az érettségik, hány hosszú hétvége lesz ebben a tanévben és milyen napra esik majd március 15-e?
Ha már van diáknaptárad, esetleg online naptárat használsz, akkor már érdemes a fix dátumokat beleírni.

3. Használd az internetet!
Ma már szerencsére tele van az internet jobb-rosszabb tematikus oldalakkal, amelyeken az iskolai tananyaghoz kapcsolódóan találsz videókat, tananyagokat, feladatokat. Érdemes ezeket böngészgetni.

Az elkövetkező napokban a SpeckoPed facebook oldalán olyan oldalakat osztunk meg, amelyeket nyugodt szívvel ajánlunk erre. Lájkold az oldalt és készülj velünk a tanévre!

+1. Nézegess iskolai cuccokat!
Talán nincs is kellemesebb módja a rákészülésnek, mint a vásárlás. Milyen füzet, toll, körző, vonalzó, füzetborító...stb. Érzelmi ráhangolódásnak tökéletes.