2011. szeptember 27., kedd

De honnan?

Megint megkéstem a bejegyzéssel, ennek oka, hogy sokáig nem ért el az ihlet. Tegnap aztán egy ismerősömmel beszélgettem, aki nekem szegezte a kérdést: miből építkezik a metakogníció? Honnan és hogyan szerzünk ismeretet önmagunkról?
A kérdés elgondolkoztatott, nem tudtam neki rögtön válaszolni. Nem sokat lehet erről olvasni, őszintén szólva én sem találtam erre vonatkozó irodalmat (de keresem). Mégis azonban a metakogníció néhány vonásából következtetni lehet arra, milyen elemekből és hogyan építkezik. (Aki esetleg nem olvasta, az itt tudja elérni a metakognícióról szóló korábbi bejegyzést.)
Mint akkor is írtam, alapvetően két nagy részét különítjük el a metakogníciónak: a metakognitív ismereteket és a metakognitív stratégiákat. A metaismereteink is tovább bonthatóak személyekre, feladatokra és stratégiákra vonatkozóakra, azon belül is lehet "tudni mit?", "tudni hogyan?" és "tudni mikor és miért?".
A korábbi bejegyzés hasonlatánál maradva tegyük fel tehát a kérdést: honnan tudja a mi séfünk, hogy ő bizony egy jó szakács?

1. A séf tudja, hogy mit tanult meg. Emlékszik arra, hogy az iskolapadban, a gyakorlati helyen milyen recepteket tanult meg, milyen ételek elkészítését sajátította el. Épp így, elménk (ha úgy tetszik kogníciónk) is képes ismereteket szerezni önmagáról. Megjegyzi, hogy mit tanult meg és mit nem. Ezt akkor lehet könnyen tetten érni, amikor hiba csúszik a rendszerbe és mondjuk valamiért a megtanult anyagot nem tudjuk felidézni (pl.: vizsgahelyzetben), de "tudjuk, hogy tudjuk", vagy éppen amikor keresünk egy szót és azt érezzük, "ott van a nyelvem hegyén." Az ilyen esetekben nem beszélhetünk valódi tudásról (hiszen akkor el tudnánk mondani vagy éppen megtalálnánk a keresett szót), pusztán a tudás emlékével rendelkezünk. Tehát a metakognitív szinten ott van a tudás (az, hogy mi tudjuk), de valamiért (stressz, fáradtság, figyelemzavar...stb.) nem tudjuk előhívni. Ez a jelenség jól bizonyítja azt, hogy amikor valamit megtanulunk, akkor az nem pusztán bekerül a kogníciónkba (elménkbe), hanem megjelenik a metakognícióban is.

2. Aztán a séf nemcsak tudja, hogy mit tanult meg, hanem a környezete vissza is jelzett arról, mit csinált helyes és mit nem. A vendégek, az oktatók dicsérő szava megerősíti a meggyőződést: tudom! Tehát a metakogníció a környezet visszajelzéseiből is építkezik. Nem kizárólagosan a pozitívakból, hanem a negatív visszajelzések is metaismeretek kialakulását eredményezik, éppen csak ellentétesen: tudom, hogy nem tudom!

3. Persze hiába tanul sokat a mi séfünk, hiába dicsérik a vendégek a főztjét, ha alacsony az önértékelése, akkor a kishitűsége könnyen torzíthatja a valóságot önmaga számára, és sokkal rosszabb képet alkot saját teljesítményéről, mint amilyen az valójában. Tehát a metakogníciót könnyen befolyásolják érzelmi tényezők is! Ez kifejezetten hangsúlyos tanulási zavarokkal küzdő gyerekek, fiatalok esetében, hiszen a sok kudarc, a negatív beállítódás a tanulással (olvasással, számolással) szemben oda vezet, hogy nem képes reális képet alkotni saját tudásáról.

Ha egy képletbe akarnám tömöríteni, akkor valami ilyesmi kapnék:
(saját metatudás + környezet visszajelzései) * érzelmek, beállítódás /attitűdök/

Azért is beszédes ez a képlet, mert jól prezentálja: a metakogníció fejlesztéséhez, fejlődéséhez, a saját tudásról alkotott reális tudás kialakulásához szükség van az önkontrollra, a környezet visszajelzéseire és pozitív érzelmi állapotra. Az is jól látható, hogy bármennyi és bármilyen ingerek érnek minket akár saját magunktól, akár a környezetünktől, azokat befolyásolják az érzelmi tényezők, tehát nem elég pozitívan megerősíteni, ahhoz, hogy abból reális metatudás legyen, megfelelő légkör is szükséges.

Amit még ez bennem felvet, azon iskolai gyakorlat e szempont szerinti felülvizsgálata, hogy szinte kizárólag a pedagógusok értékelnek, és alig marad terep az önértékelésre. Ennek eredményeképpen könnyen kialakulhat egy környezetfüggőség: ahhoz, hogy tudjam, mit tudok, szükségem van valakire, aki ezt megmondja. Felvetődik a kérdés, vajon ilyen munkavállalókat, munkaadókat, állampolgárokat akarunk nevelni?

2011. szeptember 19., hétfő

Gondolattérkép, avagy térképezzük fel a gondolatokat!

Elolvasgatva az eddigi bejegyzéseimet, azt látom, hogy nagyon elméleti irányt kezd venni a blog. Ami persze nem feltétlenül baj, leginkább mindig az aktuális héten ért impulzusok alapján választom ki, miről írok. Ez most sincs másképp. Persze mielőtt bármit is leírnék az eheti gondolataimból, azért el kell mondanom, hogy nem véletlen a témaválasztás. A múlt héten engem is elért a tanévkezdés az ELTE-n, és ebben a szemeszterben van egy kurzusom, ami az infokommunikációs eszközök használatáról és alkalmazásáról szól. Méghozzá (gyógy)pedagógiai szemmel! Szóval az eheti témaválasztó impulzus is elért, így ebben a bejegyzésben egy gondolattérképeket készítő honlapot mutatok be.
Tudom, hogy ilyen és ehhez hasonlóakkal telis-teli az internet, a választásom egyrészt önkényes, másrészt praktikus, ugyanis én ezt a programot használom, erről tudok mesélni. Ebben a bejegyzésben még újítok is egyet, ugyanis megkérek minden Olvasót (nagybetűvel!!!), ha tud vagy ismer hasonlóan jól használható mindmap oldalt, akkor ossza meg velem, velünk, egy komment formájában!

De kezdjük ott, mi jelentősége van a gondolattérképnek és miért ajánlott készíteni őket? A gondolattérkép, avagy leánykori nevén mindmap, voltaképpen egy vizuális megjelenítési mód. Lényege, hogy szavakat, fogalmakat, kifejezéseket írunk fel és helyezünk el egymás relációjában, magyarán, ami összetartozik, azt összekötjük, ami következik egyikből vagy másikból, azt szintúgy. Ha ügyesek voltunk, akkor a végeredmény egy kusza, fogalmakkal teli ábra. Talán ez a gondolattérképek egyik nagy hátránya ha papír alapon készítjük őket, a papír sajnos nem bővíthető és nem is végtelen, a gondolatok pedig gyakran túlnőnek rajta. Éppen ezért előnyös olykor a cibertér adta lehetőségekkel élni!
Gondolattérkép szinte bármiről és bármilyen alkalomra készíthető. Egyszer részt vettem konferencián, ahol ppt prezentáció helyett az előadó gondolattérképet hozott magával. Az előadáson a gondolattérkép azért volt hatásos, mert ellentétben a ppt-vel vagy prezi-vel, itt ami elhangzott, az fenn is maradt, az előadás végén pedig minden szépen rendszerben látott a tisztelt közönség.
A gondolattérkép készítésének több célja is lehet. Először is kiváló lehetőség arra, hogy egy adott témából összegyűjtsük a gondolatainkat. Ezt akkor célszerű alkalmazni, ha éppen egy új témával dolgozunk. Ezt különösen ajánlom azoknak, akiknek tanulási nehézségei vannak, ugyanis az új ismereteket mindig könnyebb elsajátítani, ha a meglévőket egyszer előtte áttekintettük. Aztán akkor is jól használható, ha éppen új anyagok kell megtanulnunk. Ez esetben azt emelném ki, hogy könnyebben sajátítható el az új tananyag, ha azt nem csak elolvassuk, hanem egy vizuális rendszerbe is beillesztjük. Sőt, a kettő akár keverhető is, tehát meglévő ismereteinket aktiváljuk, majd az újakkal kiegészítjük azokat. Ez különösen nagy segítség lehet azoknak, akiknek problémát okoz egy megtanulandó szöveg megértése. Ettől nem tér el különösebben, inkább csak fel szeretném hívni rá a figyelmet, hogy a gondolattérkép alkalmas a szakirodalmak feldolgozására is. Én is ezt a technikát alkalmazom a szakdolgozatomhoz. Ami ennek az előnye, hogy a különféle, de azonos témájú szakirodalmakat egy ábrában lehet megjeleníteni, így könnyebb bizonyos ellentmondások, párhuzamok...stb. észrevétele, rendszerezése. És végül a gondolattérkép jó segítség akkor is, ha nem feldolgozni, hanem alkotni kell egy szöveget. Egy gondolattérkép formájában összegezzük azokat az ismereteinket, gondolatainkat, amikről írni szeretnénk. Az így elkészített térkép alapján könnyebben felépíthető egy strukturált, jól felépített szöveg, ráadásul segít abban is, hogy elkerüljük a felesleges kalandozást.

De akkor lássuk a honlapot! A honlap elérhető a www.mindmeister.com oldalon. A használathoz regisztráció szükséges, ami lehet fizetős vagy ingyenes. Kicsit cseles, mert elrejtették a lap alján. Kattincs a 'See Plans & Princing' linkre alúl, ahol megjelennek a választható csomagok. Az ingyenes használat egészen alul található 'Basic' néven. A regisztrációhoz e-mail címre és a nevünkre van szükség. A regisztrációs link aktiválása után, ami a postafiókunkba érkezik, el is kezdhetjük a mindmapinget!
Új térképet a 'New Mind Map' linkre kattintva nyithatunk meg. Az egérrel is elhelyezhetjük a fogalmakat, szavakat, de beépítettek néhány hasznos billentyűparancsot is. Ha rákattintunk egy szóra (a kijelölést a keret megvastagodása jelzi) és nyomunk egy Tab gombot, akkor új ágat nyithatunk. Az Enterrel pedig a szóval egy szinten új szót írhatunk be. A Del itt is töröl, Ctrl+S pedig ment. Érdemes gyakran menteni, nekem ugyanis olykor lefagy a honlap és olyankor az utolsó (automatikusan is) mentett állapotot tudjuk csak behozni. A szerkesztő felületet a 'My Maps'-re kattintva hagyhatjuk el.
A jobb oldalon található 'Properties' ablakban különféle hasznos funkciók találhatóak. Ilyen a jegyzet készítés, amit a sárga szövegmezőben végezhetünk el. Ennek lényege, hogy egy-egy szó "mögé" jegyzetet készíthetünk, pl.: definíció, magyarázat...stb. Ha alul a 'Notes' melletti fülre, a 'Links' kattintunk, akkor a szóhoz egy linket rendelhetünk (szintén hasznos lehet), de egy újításnak köszönhetően további lehetőség egy fájl csatolása, vagy további teendők leírása (határidővel, megosztás esetén felelőssel együtt.)
Eggyel felette az ablakban az ikonok és szimbólumok sávja található. Ezekkel színesebbé és érdekesebbé tehető a térkép, ráadás a különféle ikonok figyelemfelkeltőek. Legfölül pedig a szövegszerkesztő funkciókat találjuk.
Még egy érdekes dologra hívnám fel a figyelmet, a felső menüsorban található egy nyíl a végén ki körrel. Ha kijelölve tartunk egy szót és rákattintunk, akkor nyilat tehetünk egy tetszőleges másik szóhoz (mint a képen a 'segít a tanulásban'-tól a 'tanulás'-ig). Ennek értelme, hogy a különféle ágon található szavak és fogalmak közötti összefüggéseket is meg lehet jeleníteni. Sőt, a nyíl színe meg is változtatható! :)
Az alsó menüsor is tartogat izgalmakat. A többség egyértelmű, említésre méltó a 'Share' funkció, aminek segítségével megosztható a gondolattérkép másokkal. A megosztás lehet egyszerű, ez esetben az illető látja, vagy szerkesztői, amikor bele is tud írni. Kissé jobbra tőle, látható egy négyzetből kimutató nyíl ikon, amellyel néhány beállításon variálhatunk. Itt át tudjuk állítani a témát, így is egyénibbre szabva a gondolattérképet. Továbbá itt található a 'Print' funkció is. Elvileg nem lehet lementeni a térképet, DE! (imhol egy trükk), ha rákattintasz a nyomtatásra, akkor pdf fájlt konvertál belőle, és az egyben el is menthető! :)

Tehát használjátok bátran, mert felhasználó barát, könnyen kezelhető és sokat segíthet a tanulásban. Hátránya talán az ingyenes verzióban limitélt mindmap mennyiség, ha elértük a plafont, akkor vagy fizetünk vagy törölnünk kell. Tehát várom kommentekben ilyen és hasonló honlapokat, akár előnyökkel-hátrányokkal együtt!




2011. szeptember 12., hétfő

Okos ember a sajátjából...

Mi az, amiből az okos a sajátjából, a buta pedig (a nép mondás szerint szigorúan!) még abból sem tanul? Naná, a HIBA! Ugyanis hibázni jó, hibázni szükséges, mert a hiba magában hordozza a fejlődés lehetőségét.

A mai bejegyzésemben egy kicsit a hibák témáját szeretném körbejárni, és bízom benne, hogy a bejegyzés végére az olvasó (van belőle ha minden igaz 36!) elhiszi nekem, hogy a hibáinknak igenis örülni kell!

Hibázni általában nem szeretünk. Nem azért, mert ne tudnánk elfogadni, hogy az ember hibázni szokott. Ezzel kapcsolatosan egyik meghatározó élményem az volt, amikor a középiskolai biológiai órán a DSN láncot tanulva a tanárnőnk elmesélte, hogy bizony minden nap keletkezik egy átlagos szervezetben "selejt" DNS, mondhatni, a hiba a génjeinkben van. Tehát mindenki hibázik, több szólás-mondás is megörökíti ezt az ősi bölcsességet (vö: "Senki sem tökéletes", "A lónak is négy lába van, mégis megbotlik"...stb.)

Vannak azokban olyan tanulók, akik többet hibáznak az átlagosnál. Akiknek sokkal nehezebben megy az olvasás, az írás. Nem árulok el titkot, ha azt mondom, hogy ők azok, akik általában valamilyen tanulási zavar diagnózisával rendelkeznek, pl.: diszkalkulia, diszlexia. Sajnos ezekben az esetekben nem csak magas hibaszámról beszélhetünk, hanem meglehetősen alacsony sikerélményről is, tehát aki diszkalkuliás, annak folyamatosan szembesülnie kell a rengeteg hibájával matematika órán, miközben ritkán (vagy soha sem) jut sikerekhez a matekban. Ennek következményeként ezek a tanulók bekerülnek egy ördögi körbe. Leegyszerűsítve azt a folyamatot figyelhetjük meg, hogy akinek alacsony a teljesítménye (pl.: matekból), annak negatív érzései (leginkább utálat, elkeseredettség, önbizalomhiány, ellenállás) lesznek a matematikával szemben. Viszont akinek negatív a hozzáállása, annak a teljesítménye is romlik. És itt bezárul a kör!
(Forrás: risedream.com)

Ha tehát ki szeretnénk jönni ebből a körből, akkor meg kell változtatni a hibákhoz fűződő attitűdjeinket, ami természetesen nem könnyű dolog. És itt kerülnek a hibák (és a hibakutatás)  képbe!
A hibakutatás valójában egy végtelenül egyszerű elképzelés, módszer. A lényege, hogy különféle eszközökkel feltérképezzük a tanuló tipikus hibáit. Nem kizárólag az eredmények szintjén (magyarán nem tud összeadni vagy nehezen oldja meg a szöveges matematikai feladatokat), hanem a folyamat szintjén is, tehát a megoldási folyamatba mikor és hol csúszik be a hiba. Tehát a hibakutatás keretében meghatározhatjuk valaki tipikus hibáinak jellegét, helyét és elfordulási idejét is.

De hogyan változik meg valaki érzelmi hozzáállása pusztán azért, mert ismeri a hibáit? Sehogyan és mégis! Először is már önmagában az is okozhat attitűd változást, ha valaki ismeri és tudja a hibáit, számít rájuk egy-egy feladathelyzetben. De az igazi változást nem ez, hanem az, mikor felkészítünk valaki arra is, hogy ne csak várja a hibát, hanem tegyen is preventíve ellene, és próbálja meg megelőzni valamilyen technikával. Ezzel gyakorlatilag felruházzuk az egyént olyan eszközökkel, amelyek segítségével képes mindvégig uralni tanulási folyamatait, hibát. Fontos persze már itt megjegyezni, hogy ettől nem tűnik el a hiba, mint ahogyan a "diszesség" sem "gyógyítható" ilyen és ehhez hasonlatos eszközökkel (sem). Azonban csökkenthetőek a hibák száma, egyúttal javítható a teljesítmény az olvasásban, számolásban. És akinek növekszik a teljesítménye, annak már vannak sikerélményei, akinek vannak sikerélményei, annak lesz önbizalma, akinek lesz önbizalma, annak pozitívabb lesz a hozzáállása a tanuláshoz, és akinek pozitívabb a hozzáállása....
(forrás: Süddeutsche Zeitung Online, www.sueddeutsche.de)


2011. szeptember 5., hétfő

Mert hinni a templomban kell...vagy a matekban?

Ez a bejegyzés egy napot késik, általában a vasárnapot szánom a bejegyzések megírására, most éppen másképp alakult. Viszont a mai témám nemkülönben izgalmas, méghozzá a gyerekek, fiatalok matematikai feladatokhoz kötődő meggyőződései. Miért olyan fontos ez a téma?

Egy ismerősöm, nevezzük Kovács úrnak, nemzetközi üzletfelének egyik munkatársa Magyarországra látogat és őt kérik meg, hogy kimenjen elé a repülőtérre. A vendégről annyit tud, hogy Mrs. Smithnek hívják és az amerikai Marylandből érkezik. Amikor elképzeli a várt vendéget, akkor a szeme elé képzel egy kb. 40-50 éves, kissé őszes, elegáns, angolul beszélő üzletasszonyt.
A gép szerencsésen leszáll, és már érkeznek is az utasok a terminálból, amikor Kovács urat folyamatosan leszólítja egy kedves, 30-as magyar hölgy, aki minden áron vele akar a szállodába utazni. Először nem érti, azt gondolja, a hölgynek biztosan megártott a 12 órás repülőút. De a hölgy csak nem adja fel, majd amikor szán rá öt percet, akkor kiderült, hogy ő Mrs. Smith, akire várt. Az előzetes elvárásaival szemben kiderült, hogy a hölgy magyarul is tud, ugyanis a napvilágot még Kovács Katalin néven látta meg Budapesten, és még egyetemista korában ismerkedett össze Mr. Smith-szel.

A tanmeséből leszűrhető tehát, hogy az előzetes elvárásaink igenis komolyan befolyásolják azt, miként kezelünk egy probléma helyzetet. A példában szereplő ember sem feltételezte volna, hogy Mrs. Smith egy harmincas, magyarul beszélő hölgy, tehát amikor szembesült vele, elutasította. "Mert nem hitte volna" - szoktuk ilyenkor mondani.
Éppen ez a helyzet a matematikai feladatok esetében is. Rengeteg meggyőződéssel rendelkezünk arról, hogy milyen is egy matek feladat. Szeretném már most leszögezni, hogy ez nem rossz! Ezek a meggyőződések nem véletlenül, hanem a tapasztalataink talaján alakulnak ki. A kulcskérdés itt valójában az, hogy milyen matematikai példával találkoztunk iskolai karrierünk alatt!

Talán senki sem lepődik meg, hogy ebből a szempontból (is) eléggé egyhangúak a matekórák. Bár az utóbbi időkben sokat változott és fejlődött a matematika oktatás, még mindig nem szentelnek elég hangsúlyt a matematikai meggyőződések fontosságára. De miért olyan fontos, hogy mit gondolunk egy matekpéldáról?

Azért, mert az előzetes elvárásaink befolyásolják a megoldási kísérleteinket. Ha a példa megfelel az elvárásoknak, akkor minden rendben. Azonban ha a példa nem olyan megoldást követel, mint azt mi gondolnánk, akkor gyakran hibás megoldáshoz jutunk. Tehát nem alapvetően a matematikai képességeinkkel van a baj (bár a kettő nem zárja ki egymást), hanem - ha úgy tetszik - rossz végét fogtuk meg a példának. De milyen meggyőződésekkel rendelkezünk?

DeCorte* vizsgálta mindezt 2001-ben, interjúkon keresztül a következő eredményeket kapta:

  • a matematikai problémáknak mindig van megoldása és minden esetben megoldhatóak,
  • fogadjuk el, hogy minden feladat, amit a tanár ad vagy a tankönyvben van, értelmes,
  • ne kérdezd meg, hogy korrekt-e a feladat, hogy nincs-e adathiány,
  • fogadjuk el, hogy minden problémának van egy "helyes" megoldása,
  • ha kapsz egy feladatot, mindig adj rá valamilyen választ,
  • használd fel a feladat minden számadatát az eredmény kiszámolásához,
  • ha a kiválasztott matematikai művelet "simán", azaz maradék nélkül elvégezhető, akkor nagy valószínűséggel jó úton jársz,
  • ha nem érted a problémát, keress kulcsszavakat vagy már korábban megoldott problémákat, hogy meghatározd, milyen műveletet kell elvégezni.
Láthatjuk, hogy bizonyos meggyőződések alapvetően segítenek abban, hogy megoldjunk egy matematikai problémát (pl.: keress kulcsszavakat), míg mások adott esetben gátolhatják azt, hogy a valós élet tapasztalatait figyelembe vevő, ún. realisztikus matematikai feladatot helyesen oldjunk meg. (Holott a matekoktatásnak ez volna végső soron a célja.) Például a következő feladatban:
"Pisti 4 darab, egyenként 2,5 méter hosszú deszkát vásárolt. Hány darab, 1 méteres darabot tudott ezekből lefűrészelni?"
Ha végig gondoljuk, akkor ez pofonegyszerű. 4x2,5=10 10/1=10. Tehát 10 db, 1 méteres darabot. Igen ám! De a helyes megoldáshoz azt is figyelembe kell venni, hogy a két félméteres darabok nem ragaszthatóak össze 1 méteressé, tehát nem 10, hanem csak 8 darab a helyes válasz. Vannak olyan feladatok, amelyek még inkább szembe mennek a meggyőződéseinkkel. Ilyen a következő:
"Bálint és Aliz ugyan abban az iskolába járnak. Bálint 17 km-re, Aliz pedig 8 km-re lakik az iskolától. Hány km-re lakik egymástól Aliz és Bálint?"
Ez a feladat máris szembe megy az egyik legerősebb meggyőződéssel: minden feladatnak van megoldása. Ugyanis ennek nincs! Mert lehetséges, hogy Aliz és Bálint ellentétes irányban laknak az iskolától, ez esetben 25 km-re laknak. Azonban lehet, hogy éppen ellenkezőleg, egy irányba, így a távolság már csak 9 km. A pontos eredmény nem eldönthető. Látható tehát, hogyan képes egy szilárd meggyőződés akadályozni a reális megoldást.

Persze jogos a kérdés, miért kellene a tanulóknak ilyen és ehhez hasonló feladatokat megoldani? Erre azt mondják a szakemberek, mert ilyen helyzetek gyakra(bba)n előfordulnak a valós életben, és éppen ezekre kellene felkészíteni a gyermekeinket. Az mindenképp igaz, hogy túl a matematikai műveletek helyes elvégzésén, arra is fel kell készíteni a gyermekeinket, hogy az őket körülvevő világról szerzett tapasztalataikat is képesek legyen felhasználni akkor, amikor egy problémát oldanak meg. Sajnos az iskola gyakran steril és "laboratóriumi" világa éppen ennek dolgozik ellen!

* Idézi: Csíkos Cs.: Metakogníció, 2007